Itt az ideje a coming out-nak: 41 éves fejjel, életemben először én is kimentem a Budapest Pride-ra és ott vonultam a résztvevőkkel.

Nem én változtam meg. A hazám az, amely az elmúlt egy évtizedben szinte a felismerhetetlenségig megváltozott. Az imádott, ezerarcú ország, mely minden hibájával együtt a szívébe tudott zárni mindenkit és minden gondolatot,  végzetesen kezd bezárkózni. Hagyja - mit hagyja, egyre szívesebben veszi! - hogy egy hatalom a részletekbe menően megmondja, hogyan éljen és mi a helyes, magyar viselkedési mód. Mit gondoljon, mit higgyen, hogy mit olvasson, és biztatja őt: legyen türelmetlen, ingerült és arrogáns mindennel szemben, ami nem esik bele az engedélyezett körbe. Szép lassan húzzák ránk a csukaszürke egyen uniformist, mi meg mint a kisgyermek, még fel is tartjuk hozzá a két kezünket.

Azért mentem ki a felvonulásra, mert a mai Magyarországon a Pride nem a melegekről szól. Hanem honfitársaink egy részéről, akik képesek kiállni önmagukért. Akik azt merik üzenni a hatalomnak és az őket (egyelőre inkább) leszóló többségi társadalomnak, hogy ha a feje tetejére álltok, akkor sem fogunk úgy élni, ahogy ti előírjátok. Mert szabad embernek születtünk és szabadok is akarunk maradni.

Nagyon kevesen merik ezt ma megtenni ebben az országban. Féltjük a családunkat, a munkahelyünket, a karrierünket, hiszen nekünk is csak egy életünk van. Ezért inkább behúzzuk a nyakunkat, nem pofázunk, megalkuszunk és lefekszünk a hatalomnak, mert egyszer úgyis vége lesz, nem?

Egyre inkább az az érzésem, hogy a többségnek nem az a baja, hogy "ezek buzik", meg hogy "mit vonulgatnak itt és mutogatják magukat". Az az igazán zavaró, hogy a rohadt életbe, ezek nem félnek. Ezek kiállnak magukért. Olyasmit tesznek, amit mi is szeretnénk a lelkünk mélyén, de még nem gyűlt össze hozzá a bátorság. Tükröt tartanak elénk, és ebbe a tükörbe nem jó érzés belenézni.

Olyan könnyű lenne erre indulatosan, anyázva reagálni. De nem teszem. Mert aki tükröt tart eléd, az jót tesz veled. Tiszteletet érdemelnek, nem gyalázkodást. Egyszer majd hálásak leszünk nekik ezért.

Egy fikarcnyival sem lettem jobb ember azzal, hogy kimentem a Pride-ra. Mint ahogy egy fokkal nem lett rosszabb ember az sem, aki otthon maradt. Csak azt érzem, hogy kicsit más ember lettem. Apró gesztus részt venni a felvonuláson, de fontos jelzés a résztvevőknek: értem, miért csináljátok, elfogadlak benneteket és én is ki fogok állni önmagamért. Minél többen gondoljuk így, annál több szöget verünk a mostani rendszer koporsójába.

Először mentem ki a Pride-ra, de jövőre és utána is ki fogok menni. Ha majd egyszer már nem érzek belső késztetést arra, hogy kimenjek, akkor tudni fogom: kis hazámban legalább ezen a téren minden rendben van. 

Addig viszont: Riszpekt, Pride!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.